Szia! Üdvözöllek a blogomban!
Olvasd el a prológust,
és ha tetszik nézz be máskor is!
Ölel: Emma
A tinédzser lányok felhőtlen életét éltem. Önző voltam, nem érdekelt az a rengeteg öngyilkosság, ami a napokban történt. Csak akkor tűnt fel a halál súlya, mikor a családom komorságtól és rettegéstől eltorzult arcát figyeltem. Mint oly sok ember, a szobájukban összegömbölyödve reszkettek, pedig nem fenyegette őket veszély. De az utcán az a kar... nem volt furcsa, hogy hozzám ér. Hogy is lenne furcsa, mikor az a srác olyannyira helyes volt? És rettegtem. Képek peregtek le előttem. A halálról, félelemről és egy emlékképről ,ami megrémisztett. A teraszon ültem, és élveztem ahogy a szellő belekap a hajamba, és játszadozni kezd vele. A régi cicánk, akit úgy imádtam, beleült az ölembe. Simogattam, aztán megijedtem... a macskától. A hegyes fogaitól, ami a karomba mélyed. Ő megállította és leteperte, a szemem láttára torkon szúrta. Nem bírtam tovább nézni. Elfordultam. Sikítani akartam, de a rémülettől egy hang sem jött ki a torkomon. Őt, akit ismertem és szerettem, hogy vetemülhetett gyilkosságra? Megerőltettem magam és megfordultam, de a holtest, amire számítottam nem volt ott. Ő pedig előttem állt, és kétségbeesetten nézett a szemembe.
-Megmagyarázom! Kérlek hallgass meg!
