Sziasztok!
Elnézést a késésért!
Köszönöm a 6 (!!!) feliratkozónak,
hogy bíztatok bennem,
és remélem nem okozok csalódást nektek.
Jó olvasást!
Ölel: Emma
A csillagos eget bámultam egy hűvös novemberi éjszakán. Az égbolt olyan különleges, kiszámíthatatlan, és gyönyörű. Ha tiszta, ha felhős, ha sötét, ha világos, ha viharos, ha mennydörög. Biztos őrültnek tartotok, hogy itt szövegelek az égről, de nem tehetek róla. Anyukám művész lélek volt, és mindig arra tanított, hogy lássam meg a szépet a dolgokban, a különlegeset... És még mivel jár még, ha az anyám művész? Az őrült névötletekkel. Amikor megszülettem, pechemre az apukámmal éppen össze voltak veszve, nem tudott a születésemről, így nem akadályozhatta meg, a szerintem szörnyű, az anyukám szerint "különleges" nevemet. Fly Turner. Elképesztően sokat csúfoltak általános iskolában.
- Azonnal menj be a házba! Mit gondolsz, július van? Hogy ünnepeljünk téged holnap betegen, hmm? Nem beteges Flyt akarok látni reggel, hanem boldogost! - simította meg a vállam gyöngéden az anyukám. Gyakran kreál új szavakat, de ezt már megszoktam tőle. Egy fejjel alacsonyabb volt nálam, ezért néha egyszerűen nem tudtam komolyan venni. Karcsú alakja, és fiatalos arca volt. Kerek arcformálya, és rettentően szép zöld szeme volt, alatta néhol festékfoltok éktelenkedtek. Mindig sajnáltam, hogy nem hasonlítottam jobban rá. Apukám vonásait, és mélykék szemét örököltem, csak anyu élénk vörös, már-már piros, hullámos haja, és az alkata volt az enyém.
Csak elmosolyodtam, és egy puszit nyomtam az arcára, majd eldörmögtem egy "Jó éjszakát-félét". A nappalin keresztül sétáltam a lépcső felé, közben a tévére pillantottam.
- A napi híreink: Rengetegen lettek öngyilkosok az elmúlt hetekben. A statisztikák szerint a héten, több mint 3000-en a világban. A mentők ezeknek durván a 10%-át tudták csak megmenteni. Akik felébredtek pánikrohamot kaptak, és még a nyugtatók sem segítettek nekik lecsillapodni. A tudósok még vizsgálják az eseteket. További híreink. Balesetek és gyilkosságok...vajon mi vehette rá...?
Lesajnálóan néztem a tévére. Nem titok, én teljes mértékben lenéztem azokat, akik csak úgy eldobják maguktól az életet. Ez egy csodálatos ajándék, aminek nem szabadna véget vetni. Szánalmas!
Akkor vettem észre apát, aki háttal ült nekem. Odaültem mellé, és figyeltem a merev, kifejezéstelen arcát. Apu mentős, és eddig szinte mindenkit meg tudott menteni.
- Mi veheti rá az embereket ilyesmire? Ha tudnád, a napokban hány embert veszítettem el! Mind furcsák voltak...rettegtek - mondta csendesen, érződött a hangjából, hogy mélyen érinti minden kudarc.
- Ne hibáztasd magad! Te vagy a világ legjobb mentőse. Az idióták miatt pedig ne legyen lelkiismeret furdalásod!
- Tudom. Tudom. Na de most aludd ki magad! Holnap ünnepelünk! - jelent meg egy halvány mosoly az ajkán. Aggódva fürkésztem az arcát, végül sóhajtva felálltam, és elindultam a szobám felé.
- Hé! - szólt utánam - Ígérd meg nekem, hogy nem leszel te is...
- Isten ments! - fojtottam belé a szót. Feltrappoltam az emeletre, bebújtam a rózsaszín baldahinos ágyikómba. Becsuktam a szemem és elmosolyodtam. Holnap lesz a szülinapom!
###
Másnap vidáman ébredtem. Betöltöttem a 17-et. Éljen! Felöltöztem szoknyába, és testhez simuló pink pólóba. Raktam magamra egy natúr sminket. Lesétáltam a lépcsőn, és amint megláttak a szüleim, papírcsákóval, és énekkel fogadtak. Kívántam, elfújtam a csokitortámon lévő gyertyákat, majd a szüleim átnyújtották az ajándékomat. Sietősen letéptem a csomagolást, és egy új tűsarkút, és telefont rejtett az én csomagom. Mikor megpillantottam, felsikkantottam örömömben, és a szüleim nyakába ugrottam. Kénytelen voltam iskolába indulni, így kiléptem az új magassarkúmban a reggeli utca barátságtalan szürkületébe. Kiértem a buszmegállóhoz, és sikeresen nem késtem le, ahogy általában szoktam. Esetlenül felmutattam a bérletemet, majd lehuppantam az utolsó szabad helyre. Velem szemben egy igazán jóképű fiú foglalt helyet, mellette pedig egy csúnyácska kislány nézte, félszemmel ámulva a mellette ülő fiút. A srác hozzáért a kezéhez, és a lánynak lehervadt a mosoly az arcáról. Rettegés váltotta le a helyét, és a következő megállónál lerohant a buszról. Elkerekedett a szemem. A srác egyáltalán nem tűnt meglepettnek, igazság szerint behunyt szemmel mosolygott. Megkérdeztem volna, hogy mi történt, de megérkeztem az iskolához, így sietősen leszálltam a buszról, ami továbbvitte a furcsa fiút. Ahogy beléptem az épületbe, rengetegen köszöntöttek meg, alig győztem megköszönni a sok jókívánságot. Az osztályterembe a legjobb barátnőm a nyakamba ugrott.
- Boldog szülinapot! - ugrált mellettem Jill. Nagyon imádom őt, Még oviban ismerkedtünk meg, és már akkor elválaszthatatlanok lettünk. Mindenünk egyezett: a stílusunk, mindketten ugyanolyan bolondok voltunk, az ízlésünk... Ő csodaszép lány volt. Csinos, kedves, figyelmes és nagyon megértő. Kicsit alacsonyabb volt nálam, csípőben kissé szélesebb, rövid lábai karcsúak voltak. Az arcán lágy vonások uralkodtak, csokoládébarna szeme boldogan kémlelte az arcomat a fekete keretes szemüvege mögül. Barna haja súlyosan omlott a vállára.
Egy kis dobozt nyújtott át nekem, mire én izgatottan bontottam ki. Egy karkötő állt benne BÍZZ BENNEM felirattal. Örültem neki, bár nagyon furcsának tartottam. Mostanában mindig ilyesmikre célozgatott, hogy milyen régóta vagyunk mi legjobb barátnők, meg ő sosem hazudott nekem stb... Vidám arccal felhúztam a csuklómra a szép darabot.
Ugyanígy célozgatott az a személy, aki régen megkeserítette az életemet, de most már legjobb barátomnak mondhatom, Leo. Utáltuk egymást, de mivel Jillel jóban volt, kénytelen voltam elviselni, később meg megkedveltük egymást. Elég helyes fiú. Nagyon magas,és izmos, széles vállú volt. Felzselézett szőkés barna haja gondosan beállítva szerte-szét állt. Sötétbarna szeméből alig lehetett kivenni, a pupilláját.
- Boldog születésnapot, Madárka! Azért a boldogságodban nehogy elrepülj! - ölelt magához. Ó, tényleg. Ez a gúnynevem amit rám ragasztott, de csak és kizárólag tőle fogadtam el ezt a "becézést". Egy teljes évig mindenki így hívott, míg az egyik fiú teljesen kiakasztott, és tökön rúgtam.
- Köszönöm - vettem el tőle a csokit amit az orrom alá nyomott. Még beszélgettem volna Leoval, de becsengettek.
- Mr. Hale a táblához a többiek meg leülnek a helyükre!- rontott be a fizikatanárunk. Leo halál nyugodtan kisétált felelni.
- Tehát, hmm a vegyületek..
- Az a kémia fiam! Beszélj a fizikáról! - dörzsölte az orrnyergét a tanárnő. Nem valami türelmes, főleg nem Leoval.
- Tehát, a fizikáról. Értem. Newton első törvénye... - olvasta le a számról, amit tátogtam -Ez a Toni nagyon furfangos ember- dörzsölte az állát, én meg Jillel lehajtott fejjel, rázkódó vállal hallgattuk- Ő egy nagyon okos fizikus, tehát az biztos, hogy nem ő találta ki a spongya bobot.
- 2-es ülj le! Legalább tudtad, hogy hol tartunk.- sóhajtotta. Szerintem a tanárnő így pénteken eléggé elfáradt.
Az óra további része nyugodtan telt, azt leszámítva, hogy barátném mellettem elaludt, és pechére úgy ébredt, hogy a tanárnő képe fél centire az övétől volt. Ennek köszönhetően Jill úgy megijedt, hogy hátraesett.
Órák után még egy kicsit az udvaron beszélgettünk Jillel. Éppen azt vitattuk, hogy a kisujj, vagy a gyűrűsujj a hasznosabb. Ilyen, és ehhez hasonlóan értelmes dolgokat vitattunk meg. Észrevettem, hogy Leo társasága felé küld egy vágyakozó pillantást. Aha, szóval ez a baja. Valakibe beleesett!
- Figyelj Jill! Nekem bármit elmondhatsz! Bármit! - néztem mélyen a szemébe és az utolsó szót jól megnyomtam.
- Rendben!- utánozott engem összeráncolt szemöldökkel.
- Mostanában olyan fura vagy. Biztos nincs semmi amit el akarsz mondani?- most már kicsit tétovázott, vett egy nagy levegőt.
- Oké, ez nagyon komoly dolog, és nem vicce...
- Sziasztok csajok! Jöttök medencés bulira?- kiáltott oda nekünk, ezzel belefojtva Jillbe a szót, Carlos. Ő amint halottátok egy idióta.
- November van!- üvöltöttem vissza.
- Ki mondta, hogy medencézünk?- vigyorodott el- Na, jöttök?
- Aha, majd meglátod! Úgyis programunk van!
- Tényleg, milyen? - kapcsolódott be a beszélgetésünkbe az, akiért az összes lány egyszerre sóhajt fel. Adrien. Jó mélyen belenézett a szemembe, mire nekem görcsbe rándult a gyomrom, és remegni kezdett a térdem. Elképesztően helyes, izmos, 190 centi magas, kissé borostás arcú, de neki még ez is jól áll. Gyönyörű mogyoróbarna szeme megbabonázott. Úgy látszik nem mindegyiket. Jill szúrósan, és dühösen meredt rá, de nem foglalkoztam vele.
- Buliba - megerőltettem magam, hogy ne remegjen a hangom. És ezzel vissza is fordultam Jillhez, hogy ne látszódjon a vörös fejem.
- Úhhh. De jó pasi!- suttogtam.
- Buliba?! Én nem megyek oda! Egy csomó részeg pasas közé?
- Nyugi, de ha nem jössz, majd elmegyek én egyedül.
- Argh... Jó megyek. 8-kor nálad vagyok - dörmögte bosszúsan, mire én elégedetten elmosolyodtam.
- Oké. Most megyek. Szia! - adtam két puszit az arcára, és kisétáltam a kapun. Figyeltem, ahogy a kopasz fák ágai ide oda mozognak. A megbarnult levelek ropogtak a lábam alatt, ahogy sétáltam. A cipzárommal babráltam, mikor valaki nekiment a vállamnak. A befagyott betonon megcsúszott a magassarkúm, és egy hatalmasat estem.
-Barom! - sziszegtem, és felültem.
- Nagyon sajnálom! Nem figyeltem.- sajnálkozott egy édes hang, és egy kar társult hozzá. Elfogadtam Adrien jobbját, mire ő felhúzott. Rám mosolygott azzal az ellenállhatatlan féloldalas mosolyával.
- Semmi baj - ezt viszonylag normálisan tudtam kinyögni. Még mindig fogtuk egymás kezét, és úgy liftezett a gyomrom, hogy féltem, kiszakad.
A szemembe nézett, és elengedte a kezem. Egy "sziát" mormogva elsétált mellettem. Pár pillanatig még álltam ott egy helyben. Éreztem, hogy elönti a pír a fejemet, majd mosolyogva elindultam. Legszívesebben ugráltam volna, azt ordítva, hogy "
MEGFOGTA A KEZEMET!! VÁÁÁ!!" de akkor elég hülyén néztem volna ki. De hát
MEGFOGTA A KEZEMET!!!
Otthon egyedül voltam, így max hangerőn szerelemről szóló dalokat hallgattam. Azt hiszem a titanic főcímdalát legalább 16-szor újrajátszottam.
Este nyolcra már késznek éreztem magam buliba indulni, már csak Jill hiányzott. Ahogy barátnőm belépett a házba, a nyakába ugrottam.
- Tudom, hogy szeretsz, de ez már túlzás! - amint meglátta kivirult arcom, érdeklődve felvonta a szemöldökét - Mi történt? Rájöttél, hogy a gyűrűsujjad a hasznosabb?
-Nem! Képzeld, Adrien megfogta a kezem! - ugráltam jobbra-balra.
-Tessék? - sápadt le - Volt rajta kesztyű? - erre csak ráztam a fejem - És rajtad? - megint a fejemet ráztam - És akkor boldog voltál?- bólogattam - Nem értem... mitől félsz a legjobban?
Összeráncolt szemöldökkel válaszoltam - A cápától, mint már mondtam. Miért nem örülsz velem? És mégis miért kérdezel tőlem ilyen fura dolgokat?
- Mondani akarok valamit
- Nem, nem! Hagyj a nyomott gondolataiddal! Most bulizunk! - indultam el.
Odaértünk a szórakozóhelyre, ahol már tetőfokára hágott a hangulat. Kiderült, hogy Leo is ott van, úgyhogy odamentünk hozzá. Valahogy ő sem őrült annak, hogy itt vagyunk.
- Na oké. Én mentem táncolni, ti kis hangulatrombolók!
Imádok táncolni, régen hip-hop - oztam is, de nem volt elég időm rá, így abba hagytam.
Miközben táncoltam a tömegben, Adrient kerestem, hátha tudok vele táncolni. Sajnos vagy nem láttam a nagy tömegtől, vagy nem volt ott. Már kezdtem szédülni, és hányingerem volt. Nem akartam zavarni Jillt, ezért egyedül furakodtam át magam a táncolók hadán. Mikor kiértem a friss levegőre, kicsit kitisztult a fejem. Akkor jöttem rá mekkora hangzavar volt odabent. Kicsit odébb sétáltam, és akkor történt..
Egy kar ért a vállamhoz. Nem
volt furcsa, hogy hozzám ér. Hogy is lenne furcsa, mikor az a srác olyannyira helyes volt? És rettegtem. Képek peregtek le előttem. A halálról, félelemről és egy emlékképről ,ami megrémisztett. A teraszon ültem, és élveztem ahogy a szellő belekap a hajamba, és játszadozni kezd vele. A régi cicánk, akit úgy imádtam, beleült az ölembe. Simogattam, aztán megijedtem... a macskától. A hegyes fogaitól, ami a karomba mélyed.
Ő megállította, és leteperte azt a srácot. Leteperte, a szemem láttára torkon szúrta egy fura késsel. Miért? Nem csinált semmi rosszat. Nem bírtam tovább nézni. Elfordultam. Sikítani akartam, de a rémülettől egy hang sem jött ki a torkomon. Őt, akit ismertem és szerettem, hogy veteműlhetett gyilkosságra? Megerőltettem magam és megfordultam, de a holtest, amire számítottam nem volt ott. Ő pedig előttem állt, és kétségbeesetten nézett a szemembe.
-Megmagyarázom! Kérlek hallgass meg!
