Edzések szüntelenűl

5. fejezet 

A napjaim az utóbbi időben teljesen összefolytak. Fogalmam sem volt milyen nap van, és mennyi az idő. Mindenem csak az edzés körül forgott, alig aludtam, és csak Jillék miatt volt szerepem valamennyi közösségi életben. Na meg persze ez ellen ellenkezni sem tudtam, mert kiderült, hogy Evannek a képessége az elmét befolyásolja, így bármire ráveszi az embert, és ami felháborító: ezt bátran használta. 

Így ismerkedtem meg egy halom örömhozóval. 

Mason, akit már az elő napomon láttam, tizennyolc éves, százhetvennyolc centi. Elég izmos testalkata volt. Rövid barna haja összevissza állt a feje búbján, sár barna szeme szüntelenül vidáman csillogott. Nem volt valami jó humora, de mindenen tudott nevetni. Nagyon megértő, barátságos, és közvetlen srác. Ő is idén kezdte el az emberek megmentését. Ő teleportálni tudott bárhova, és tárgyakat tudott elővarázsolni, de csak ha tudta, honnan keresse azt. 

Cheriről, Evan testvéréről már halottam, és rendkívül szimpatikus lánynak találtam. Kicsit alacsonyabb volt nálam, karcsú alkata, és világos bőre az egyetlen dolog amiben hasonlított a bátyára. Sötétbarna szeme meleg, és barátságos, szép arca, telt ajkai mindig mosolyra görbültek, mikor meglátott. (Eléggé összebarátkoztunk) Hullámos hosszú sötétbarna tincsei voltak. Ő képes azt láttatni, vagy elhitetni az ellenfeleivel amit akar. Tizenöt éves létére elég érett, és erős lány. Megértette a helyzetemet, mert (Bárt ezt Evan nem említette) ők is a szeretteikért küzdöttek elszántan. Egymás vállán sírtunk, mikor elmeséltük egymásnak a történetünk. A nagynénjük nevelte fel őket, aki négy éve, mikor Cheri csak tizenegy volt támadta meg mindhármukat az utcán két rabló. Még mindig nem sikerült megtalálniuk a rablót, és a nagynénjüket az örömhozók által üzemelt házba küldték, és mindennap látogatták. 

Először irtóztam annak a gondolatára is, hogy anyuékat intézetbe küldöm, de azután mikor megláttam apát egy késsel a kezébe elgondolkodva, megváltozott a véleményem. Leo segített elszállítani őket abba a házba, és legalább most biztonságba vannak.  

Volt szerencsém találkozni még Azárral, és Dikével. Görögországból származnak, de nem testvérek. Csak nagyon szoros a kapcsolatuk baráti szinten. Azár látszólag nagyon komoly, de ha jobban megismered rájössz, hogy Dikével együtt nagyon bolondosok. Róluk egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy rablókat gyilkolnak meg. Pillanatok alatt feltudtak vidítani, nagyon viccesek. Gondolhatjátok Mason hogy szokott rajtuk nevetni, ha ő mindenen röhög. 

Visszatérve Azárra mint minden itteni srác ő is piszkosul izmos, bár nem nagydarab. Ő is nagyon magas. 

Fekete haja direkt kócosra lett beállítva, gyönyörű fekete tekintete olyan, mintha a vesédbe látna. Ha nem baráti körben van nagyon óvatos, és megfontolt. Az ő tehetsége a víz irányítása, ezért Leoval folyton "küzdenek", mert Leonak ugye a tűz a szakterülete. 

Diké külseje irigylésre méltóan gyönyörű, az egyetlen átlagos benne a termete. Rettentően csinos, hosszú fekete haját, amikor nem edz kiengedi, fekete szeme mindig barátságos, de mégis hivatalos. Egyszerre laza, és nőies. Mindig is pont ilyen akartam lenni. Nagyon kedvelem őt, és amikor egyszer konfliktusom volt kiállt mellettem. - Apropó, az egyik cicababa új örömhozó a konkurenciát látta bennem, mert odavan Evanért, és látta, hogy elég jóba vagyunk. Ezért el akart tiporni, és lealázni mindenki előtt, de Diké kiosztotta Alisont. (így hívjak a lányt) -  Szóval ő igazi barátnő. Képes dolgokat, vagy személyeket azzá változtatni amivé akarja, és ez nagyon hasznos, mert ha egy rablót megérint akár hangyává is tudja változtatni. Volt egyszer, hogy Azárt a szemünk előtt kis mamuttá (!!!) változtatta, és azzal indokolta, hogy azok már kihaltak. Nagyon sokat nevettem akkor. Persze ez a mamutfiúról nem volt elmondható.  

Ahogy halottam tőlük Görögországban éltek, és egy évig spéci fegyverek nélkül irtották a rablókat, aztán idejöttek, mert segítség kellett. 

Nos, ők az én barátaim, Jill. Leo, Evan, Cheri, Azár, és Diké. A többi örömhozó a házban, vagy kifejezetten nem kedveltek, vagy nem érdekeltem őket. Kezdetben nagyon zavart, hogy összesúgtak a hátam mögött, de Diké megtanított, hogy ne foglalkozzak velük. 

Nagyon keveset aludtam, olyan négy-öt órát ami engem nem zavart, ám barátaimat annál inkább. Volt hogy éppen felkeltem volna edzeni, mikor arra lettem figyelmes, hogy Azár Jillel és Leoval az oldalán berontanak a szobámba. Még is mit keresnek a házunkba?  A döbbenettől lefagytam, így reagálni sem volt időm amikor Azár rám vetette magát, így visszadöntve az ágyba. A hátamon ülve közölte velem a görög srác, hogy legalább hat óráig nem szál le rólam. Kénytelen voltam aludni, és még mindig Azár azzal fenyegetőzött, hogyha hatnál hamarabb itt talál rám ül.
Az edzés egyre jobban ment. Két perc alatt egyre több kört tudtam lefutni, a súlyzók súlyát napról napra egyre könnyebbnek éreztem, és az akadálypályán egyre kevesebbszer estem el.
Hamarosan Mr. Richard elkezdett harcolni tanítani. Az első órámra beült Evan, hogy nézze hogy haladok, és Mason is, hogy jót nevessen. Csak egy kicsit voltam lámpalázas.
A mozdulatokat amiket mutatott a tanárom körülbelül egy hónap alatt sikerült tökéletesen elsajátítanom.
A próbababák szívét már tökéletesen ki tudom tépni a helyéről, és rávettem Leot, hogy tanítson meg szaltózni. A puha gumitalajon ugrándoztunk. Megmutatta, hogy hogy lehet a legmagasabbra ugrani, először hátra, aztán előre, végül oldalra bukfencezni a levegőben.
Ma is úgy keltem, mint minden nap, és miután megbizonyosodtam róla, hogy Azár nem ül rajtam, felöltöztem a tornaruhámba. Az edzőterembe érve bemelegítésnek futottam pár kört, nyújtottam, és lerúgtam az akadálypályán pár bábu fejét. Mentem volna a súlyzókhoz, amikor a terem ajtaja hangosan kicsapódott, és majdnem az egész örömhozó társaság, ami nem kis létszámú rontott be nagy ricsajjal. Értetlenkedve néztem körbe, ugyanis a tömeg elején Evan sétált vigyorogva felém.
- Na most mi van?- érdeklődtem a kérdést Evannak szánva.
- Tudod, Mr. Richard azt állítja, hogy meglepően jól harcolsz. Nos, kiderítjük, hogy tényleg így van-e. Még régen ígértél nekem valamit.
Összeráncolt szemöldökkel töpengtem, majd mikor eszembe jutott elkerekedett a szemem. Kihívtam őt harcolni.
- Öööh.. Nem tudom, még nem- dadogtam össze vissza, mert az atlétája miatt kilátszott az a tömény izom, és ettől inába szállt a bátorságom.
- Talán csak nem félsz?- vonta fel a szemöldökét mosolyogva Evan - Meg is értem. Akkor tekinthetjük úgy, hogy győztem. Nem baj, kisember. Még gyakorolnod kell.
- Na, azt már nem!- mint mindig most is sikeresen felhergelt.
Átgondoltam az esélyeimet. Ő az egyik legerősebb örömhozó. Ha nem állok ki ellene, akkor gyávának, de ha kiállok és elbukok, akkor meg gyengének tűnök. Jobb a gyengébb mint a gyávább.
Ledobtam a melegítőfelsőmet az egyik székre, és kicsit megmozgattam a karizmaimat.
- Fly, nem muszáj kiállnod ellene. Nem gáz, ha visszalépsz- próbált lebeszélni Jill a küzdelemről.
- Már igent mondtam, úgyhogy mindegy- vontam meg hanyagul a vállam, mintha nem izgatna. Viszont barátnőm túl jól ismer, úgyhogy próbált lenyugtatni- És egyébként miért kell ennyi ember előtt lejáratnom magam?
- Mert valaki- nézett Cheri, (aki időközben megjelent Dikével és Azárral az oldalán), Masonre - nem tudta befogni azt a lepcses száját.
- Hát jó. Drukkoljatok- lélegeztem mélyeket, mert nagyon ideges voltam.
- Hajrá, hajrá!- ordítozta a görög srác engem biztatva- Már ráfér Evanre, hogy valaki elverje. Eddig senkinek sem sikerült.
- Kösz a biztatást.
Aztán betereltek minket a küzdőhelységbe, ami egy viszonylak kicsi szobának számított. Üvegfalak vették körül, hogy a kint ordítozók lássanak minket. Örültem volna ha nem néznék végig ahogy majd elbukok.
- Mehet Fly? - vigyorgott rám Evan.
- Naná- erőltettem mosolyt az arcomra.
A harc kezdetét jelző síp megszólalt mire rám ugrott. Én sikeresen eltértem előle. Gyorsan mozogtunk. Volt, hogy ő támadt és én kivédtem, és fordítva. Mikor megunta, hogy egymást riogatjuk elkezdtünk élesen harcolni. Hálás voltam neki, mert nem kímélt. Kaptam pár ütést, amitől elhomályosult a látásom, és én is vittem be a hasába pár fájdalmas rúgást. Mikor már kezdtem fáradni, a fiú rám vetette magát, és én nem tudtam kitérni előle. A szabály szerint az ellenfelet tíz másodpercig kel a földön tartani. Vergődtem párat, de Evan vasmarokkal tartott. A pulzusom az egekbe szökött, és egy pillanatig tényleg meg voltam óla győződve, hogy egy rabló ki akarja szívni belőlem az életet. Nem, nem lehet! Mi lesz anyáékkal? Az adrenalinszintem az egekbe szökött, és ez erőt adott arra, hogy az utolsó két másodpercben kiszabadítsam a bal karom, és hatalmasat húzzak be neki. Az erőm meglepte amivel legurítottam magamról, de a reflexe a régi maradt. Gyorsan talpra szökkent, mint én. Egy pillanat erejéig oldalra fordítottam a fejem, ahol Leot pillantottam meg. Túl jól ismert, tudta mire készülök.
- Gyerünk Madárka!- üvöltötte teli torkából.
Evan ökle gyorsan száguldott felém, ezért minden erőmet összeszedve felugrottam, és megfordulva a levegőbe közvetlenül a vetélytársam mögé kerültem. Mielőtt megfordult volna fellöktem, és ráültem. Hátracsavartam a karjait, és úgy vártam, hogy leteljen a tíz másodperc. Ő kapálódzott, de letelt.
Nyertem! Te jó ég! Nem hiszem el. És úgy látszik ezzel sokak így voltak, mert döbbent csend telepedett a teremre. Elsőként Jill kezdett el ujjongani, és ezt követte mindenki.
Lihegve rontottam ki a kis terem ajtaján, és a barátaim a nyakamba ugrottak, és a többi örömhozó is elképedve gratuláltak. Az ajtón kijött Evan egy monoklival a szeme alatt, és az arcáról nem dühöt, és irigységet olvastam le, hanem döbbenetet, és elismerést.
- Gratulálok! Szép volt- ölelt meg.
- Na ki a kis ember?- pislogtam fel rá halvány mosollyal az arcomon.
- Ki lát itt kis embert? Én egy veszélyes, és erős tiszteletbeli örömhozót látok.
Hálásan fúrtam bele a fejem a vállába.
- Egy pillanatra olyan volt mintha tényleg egy rablóval küzdöttem voln..- itt elakadtam.
- Cheri!- kiáltottam a lánynak, aki készségesen odajött- van valami köze neked annak, hogy rablónak képzeltem Evant?
- Hát öhmm. Dehogy is! Nézd, egy gólyacsibe!- kiáltott fel és elszaladt.
Hálás voltam neki.
- Nos, mivel legyőzted, az egyik legjobb emberemet késznek talállak arra, hogy holnap este már ne az örömhozókat püföld- ment el mellettem Mr. Richard, és már el is tűnt.
- Hogy mi?!- ment egy oktával följebb a hangom.