Ha már erre vállalkoztam, végigcsinálom!

4. fejezet

-Auch!- nyögtem fel sokadszorra, mert már megint elterültem a padlón. A zsémbes, de meglepően kemény edzőm mint mindig kifejezéstelen arccal bámult le rám.
- Megint győztem.
- Hát persze, hogy maga győzött, mivel ön sokkal erősebb.
- És miért vagyok sokkal erősebb? Talán azért mert én nem sietettem ezt a harcolósdit, amikor olyan gyenge vagyok, hogy egy rabló csukott szemmel, és fél kézzel elbánna velem? Akkor erősödj meg!
- És mégis mikor leszek erősebb arra, hogy harcoljak? - emeltem fel a hangom, ami Mr. Zsémbes úrnak nem tetszett.
- Velem ilyen hangnemben még egyszer nem beszélhetsz!
- Jól van, rendben. Elnézést - tettem fel védekezően a karjaimat.
- Tehát a kérdésedre a válasz. Akkor, ha olyan gyors leszel, hogy három és fél perc alatt futod le azon a pályán a tíz kört - mutatott a hatalmas futópályára, mire elkerekedett a szemem. - Ha  ezen az akadálypályán négy perc alatt végigmész. És ha azokat a súlyzókat felemeled egyszerre egy kézzel. Na akkor kezdhetünk el harcolni tanulni.
Pislogás nélkül meredtem rá.
- Lehet, hogy egy örömhozó ezeket megtudja csinálni, de én ember vagyok. Ezen az óriási pályán egy ember soha, de soha nem tudna futni olyan gyorsan, az akadálypálya írtó nehéz, és mégis mennyi súlyú az a súlyzó?
- Ha folyton arra hivatkozol, hogy ember vagy, akkor itt és most fejeztük be örökre az edzést.
Tehát folytatódott a kiképzésem. A megadott idő alatt két kört tudtam lefutni amire rémesen büszke voltam, de ez Mr. Richard-ról nem mondható el. A súlyzókhoz léptünk, és ott a legkisebb súlyt megtudtam tartani egy kézzel, de a következőt még két kézzel sem. Zsibbadt, és fáradt végtagokkal indultam el az akadálypályán.
Ahogy elindultam egy csúnya arcú bábu ugrott mellém,karja már lendült is. Reflexből elkaptam a fejem, csak az a baj, hogy rossz irányba, ezért a bábu telibe talált.
Fájdalmasan rogytam le a pályán, és halottam a hosszú sípolást ami azt lejezte, hogy vesztettem.
Halátékomban a lüktető fájdalommal újra elindultam. Fel voltam készülve arra, hogy a bábu balról felugrik, ám műanyag ellenfelem jobbról jelent meg és jól gyomorszájon rúgott.
Egy óra esések után fáradtan terültem szét egy matracon folyamatosan a testrészeimet fájlalva.
- Ez siralmas volt. Gyerünk talpra, még nem végeztünk. Újra csináld meg ezeket!- tapsolt arra invitálva, hogy felálljak.
- Most komolyan, nézzen rám! Izzadt vagyok, fájnak a végtagjaim, reggel óta edzünk. És ha feltűnt volna nem vagyok olyan erős mint az ön emberei, mivel én nem vagyok örömhozó!- nem is értem miért voltam ennyire kiborulva, talán csalódtam magamban, hogy gyengébb vagyok. Amint felfogtam, hogy hogy rákiabáltam Mr. Richardra elszégyelltem magam, és zavartan a sötétkék melegítőnadrágom szegélyét piszkáltam. Arra számítottam, hogy az edzőm majd leüvölti a fejem, vagy hazaküld, de sokkal rosszabb dolgot csinált.
- Szóval így gondolod? Hát persze, hogy így gondolod, nem is értem, hogy minek pazaroltam rád a drága időmet. Hisz te csak egy ember vagy! És mivel az vagy, és inkább kíméled az ízületeidet majd otthon fogsz ülni, és várod, hogy az embereim közül az egyik elkapja a szüleid rablójának a grabancát. És hogy eljön-e egyáltalán ez a nap? Lehet.
Azzal egy szempillantás alatt eltűnt a teremből.
Idegesen ugrottam talpra, amint a szavai eljutottak az agyamig. A conversem hangosan csattogott a parkettán, ahogy a kijárat felé siettem. Az ajtón kipillantva természetesen nem láttam meg Mr. Richardot.
Hogy én nem tudom befogni a számat! Annál rosszabbat mint, hogy ölbe tett kézzel várjam, hogy a szüleim akiket a világon a legjobban szeretek meggyógyuljanak.
Visszahuppantam a matracra, és összekulcsoltam a karomat a térdem körül, majd ráhajtottam a fejemet.
- Ne félj, visszajön- halottam magam mellől egy mély rekedtes hangot.
Ijedtemben összerezzentem, majd talpra ugrottam. A hang kiadója erre a cselekedetemre felkuncogott. Magas, izmos testalkatú, húszéves körüli férfi állt előttem egy tükörnek dőlve, ami miatt kettőt láttam belőle. Szőke tincsei a homlokába hullottak, a szemét nem láttam, mert pilóta fazonú napszemüveg takarta, pedig nem süt a nap még kint sem. Viszont jól látható volt, hogy rendkívül helyes a szórakozott illető.

- Igen? Nekem nem úgy tűnik- még mindig az arcát fürkésztem.
- Hát Mr. Kőpofa nem olyan aki egykönnyen feladja amit eltervezett- azzal ellökte magát a faltól, és előttem termett. Zavartan pislogtam, még nem igazán szoktam hozzá, hogy az emberek röpködnek előttem. A reakcióm miatt megint nevetni kezdett.
- Akkor nem én vagyok az egyetlen, aki ehhez hasonló nevekkel illeti őt - mosolyodtam el halványan, ezt ő is utánozta.
- Szóval te vagy az ember aki harcolni akar. Eddig jól megy.
- Igen, ilyen poénokra van most szükségem! Feldobod a napom - forgattam meg a szemem.
- Tudom mi kell annak, akinek az egyes számú bábu tízből tíz alkalommal leteperi - vigyorgott önelégülten.
Erre már nem volt semmi frappáns válaszom, vagy legalábbis olyan mint az előbbi. Teljesen elpirultam, és legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenembe.
- Kedves idegen, még is mennyi ideje leskelődsz a teremben?- a kérdésemet figyelmen kívül hagyva tovább fecsegett.
- Egyébként egy embertől rosszabbat várt, pedig te még lány is vagy.
- Ti mind úgy tesztek mintha nem letettek volna egyszer emberek.
- Hú, hát az nagyon régen volt, amikor puhány emberke voltam.- angyalian mosolygott, de tudtam, hogy provokálni akar.
- Simán legyőznélek - szegtem fel az állam dacosan, mire kihívóan elmosolyodott. Bumm, egy pillanat alatt a földön feküdtem, és a csípőmön ült nevetve az akinek a nevét sem tudom. Olyan piros volt az arcom, hogy féltem felég.
- Én ebben erősen kételkedem - vigyorgott rendíthetetlenül.
- Úgy értettem, hogy amikor ember voltál - motyogtam még mindig irtózatosan zavarban.
- Hát drágám, arról, lecsúsztál.
- Nem vagyok a drágád, és még egyáltalán nem késtem el - erre ő felhúzta a fél szemöldökét, és féloldalasan elmosolyodott, ami valljuk be nagyon vonzó volt.
- Mire gondolsz?
- Ha leszállnál rólam elmondanám - löktem egyet a mellkasán, ő lehuppant mellém a matracra.
- Szóval, ha még egyáltalán hajlandó lenne szóba állni velem Mr. Richard, és folytathatnám az edzést,  megtanulnék verekedni kihívlak.
- Harcolni?- csillant fel a szeme.
- Igen.
- Rendben, kezet rá - nyújtotta a jobbját, amit én elfogadtam. Furcsa, de valahogy segített egy pillanatra elfejteni minden bajomat. Egész kellemes volt vele beszélgetni, ha nem éppen rajtam ült.
- Egyébként - szólalt meg - Nem is tudom a neved.
- Fly Turner. És a tiéd?
- Fura neved van. Az enyém Evan Smith.
Sokáig beszélgettünk és kezdtem megkedvelni Evant. Vicces, humoros, és nagyon egoista. Kiderült róla, hogy húszonnégyéves, és három éve küzd a rablók ellen. Van egy testvére, aki a teljes mása, Cheri csak tizenöt, de ő is azt csinálja amit a testvére. Kifejezte sajnálatát amiatt ami a szüleimmel történt.
Három óra múlva elment, én meg egyedül maradtam a gondolataimmal. Mr. Richard még mindig nem jött vissza, úgyhogy elkezdtem egyedül futni.
Lassan kocogtam, közben a szülinapom előtti estére gondoltam. Gondtalanul néztem a csillagokat. Mintha ezer éve lett volna, hogy volt arra időm és energiám, hogy a sötét égboltot tanulmányozzam. Leperget előttem a másnap, a szüleim lelkesedése, a buszozás, amiben az a fiú oly boldog volt, hogy boldogtalanná tett egy fiatal lányt. Talán ő volt az aki anyut és aput bántotta? A gondolatra forrón izzó gyűlölet töltötte be minden porcikámat. A Jillel és Leoval töltött óra, a szünetben a legnagyobb problémám az volt, hogy Adrient vajon érdeklem-e? Milyen boldog voltam amikor megérintett, már napok óta nem gondoltam rá. Aztán megérkeztünk a buliba, a rabló, és a macskák. Jill vallomása, Leo megjelenése az erkélyen. Anyáék...
Ez a ház, Mr. Richard szavai mielőtt kiviharzott a teremből.
Észre se vettem, de egyre gyorsabban kezdtem el futni, és a végén már szélsebesen vágtáztam. Pontosan nem tudom meddig robogtam a pályán körbe-körbe, de mire lenyugodtam lihegve pillantottam az karórámra már nyolc óra is elmúlt. Ledöbbentem, mert négy órája kezdtem el rohangálni. A pólóm újába töröltem vörös, és izzadságtól nedves arcomat.
- Tehát ezt úgy gondolom, hogy folytathatjuk az edzést. Holnap találkozunk.
A hang irányába fordultam, és megállapítottam, hogy Mr. Richard az íróasztalánál ült és fel sem nézett a lapjaiból, úgy beszélt hozzám.
- Köszönöm - mosolyodtam el halványan, de annál boldogabban.
Felkaptam a kis táskámat, és kisétáltam a házból. Az utcán ballagtam hazafelé, amikor egy épület előtt elhaladtam. Pontosabban egy szórakozó hely előtt ahol az üvegablakból láttam egy férfit, aki elbűvölő mosollyal beszélgetett egy lánnyal. Annyi idős lehetett mint én, visszafogottabb ruha volt rajta, leheletnyi sminkkel. Nem lett volna semmi gyanús a párban, ha a lány arcán nem ült volna annyira megbabonázott kifejezés. A férfi rabló volt.
Átkoztam magam, hogy nem vagyok erősebb és nem menthetem meg a naiv lányt. Vagyis harccal nem.
Berohantam a helységbe, és felkaptam egy poharat amiben savanyú szagú lötty volt. Szerencsémre reggel az egyik egyszínű ingemet vettem fel és lejjebb gomboltam, így elég mély dekoltázst alakítva magamnak. Iszonyúan kellemetlenül éreztem magam, ahogy az iszákos férfiak megbámultak, de igyekeztem kizárni mindent, azzal együtt, hogy a táncoló emberek összetaposnak. Amint a kiszemeltek közelébe kerültem, úgy csináltam mintha csak simán elakarnék mellettük menni és csak véletlenül ütköztem volna neki a srácnak, és véletlenül önteni magamra a papírpoharamban lötyögő folyadékot, és közben leplezni, hogy hányingerem van attól, hogy hozzáértem.
- Ú, bocsi. Véletlen volt - néztem végig magamon, és aztán csábosan rámosolyogtam arra a féregre, aki felháborítóan feltűnően bámult. A barna göndör hajú lányka összeráncolódott szemöldökkel, és kicsit dühösen meredt rám. Ha tudná, hogy éppen megmentem az életét!
A tekintetem visszatévedt a fiúra, és a fejemmel alig észrevehetően a lánymosdó felé böktem. Ő erre elvigyorodott és elindult.
Na, most legyek ügyes! A tömegben elindultam, és amikor láttam, hogy a rabló már a mosdónál járt, mire én villámgyorsan megfordultam, és a lány mellé ültem, aki elkeseredetten nézett maga elé.
- Na, mi van? Elriasztod tőlem az összes pasit, vagy minek ültél ide?
- Ide figyelj, kevés időnk van - pillantottam óvatosan a rablóra aki még mindig engem keresett a tömegben - Ez egy mocsok. Csak egy éjszakás kaland lennél neki. Azt ajánlom, hogy többé nem beszélj vele!
A lány felnézett rám, és már nem dühöt, hanem meglepettséget láttam a szemében.
- Honnan veszed?
- A barátnőmet is kihasználta.- hazudtam folyamatosan - Szerintem menj el, rád fog szállni!- sürgettem, mert már ide tartott.
- Oké. És köszönök mindent. - nézett hálásan a szemembe, és már ezért megérte.
Az üvegablakon keresztül néztem, ahogy beszáll egy taxiba. Készültem volna már menni, mire valaki elkapta a karomat, túlságosan is erősen. Szerencsére pulcsi is volt rajtam, de ez még nem nyugtatott meg.
- Elszalasztottad a vacsorám, ezért most velem jössz!-suttogta egy vészjósló hang a fülembe.
Elrángatott a rabló egészen a lánymosdóba, és ránk zárta az ajtót. Nekinyomott a fajnak, és megharapta a nyakam, mire fájdalmasan felüvöltöttem. Be voltam pánikolva és nem hagytam magamnak, hogy leblokkoljak. Erőt vettem magamon, és erőből ellöktem, és azzal együtt belerúgtam, de ő elkapta a lábam és én hátraestem. Felém hajolt, és már biztos voltam benne, hogy itt a vég, amikor a rabló kidülledt szemekkel oldalra esett pont mellém, és eltűnt. Csak a por maradt belőle.
Zilálva a megmentőmre néztem aki nem volt más, mint Evan.
- Vagy a főnök kirúgott és úgy döntöttél, hogy önálló életveszélyes küldetéseket teljesítesz, vagy egyszerűen piszkosul bátor, és őrült vagy - nyújtotta a karját, hogy felsegítsen.
- Kösz. - ragadtam meg a jobbját. Amikor a talpamra álltam szédülés kerített hatalmába. Pislogtam párat mire kitisztult a kép.
- Szóval?
- Csak segíteni akartam annak a lánynak. - magyarázkodtam.
- Láttam. A tervednek minden egyes mozzanatát. - mosolygott, és ő is követte a pasik példáját, és a dekoltázsomra pillantott.
Pír szökött az arcomra, és elfordulva a sráctól begomboltam az ingem, és a biztonság kedvéért a pulcsimat is becipzároztam.
Felajánlotta, hogy hazakísér. Egy ideig csendben sétáltunk, és figyeltem a fák lombjait amit fehér dér borított be.
- Egyébként- szólaltam meg sok idő múlva,  ami miatt berekedtem, ezért megköszörültem a torkom.- hogy intézted el a rablót?
Egy kicsit matatott a zsebében, aztán előhúzott egy hegyes kést. Az eleje nyílegyenes volt, A vége meg görbe lila színű.
- Direkt görbe. Azért, hogyha kitépnéd esetleg a szívét, vagy a veséjét, akkor jobban megragad - magyarázta, mire nekem enyhén szólva hányingerem lett, ezért Evan szokása szerint kiröhögött.
- És miért lila?
- Az rablóméreg. Eléggé legyengíti őket, és van, hogy bele is halnak.
- És hogy lesz valakiből rabló?
- Hm..- gondolkodott el- leginkább genetika. Egyszerűen egyik nap ember, másik nap rabló. De ha azt akarják, hogy valaki olyan legyen, mint ők elvégeznek valami szertartást, de ez nem gyakori.
- És az örömhozók? - érdeklődtem tovább, mert rájöttem, hogy olyan keveset tudok róluk.
- Nálunk is genetika.
Beszélgettünk még egy kicsit mire odaértünk a házunkhoz.
- Szép ház - nézett végig rajta.
- Köszi. Akkor én bementem - mutattam magam mögé. Léptem volna már be a kiskapun, amikor Evan megfogta a kezem.
- Csak annyit akartam mondani, hogy nagyon bátor voltál. Nem akartam hinni a szememnek, amikor megláttam, hogy szembeszálltál ellene képzés nélkül - mosolyodott el halványan.
A szavai hallatán engem elöntött a büszkeség.
- Egyébként megköszöntem már, hogy megmentettél?
- Most már igen - nevetett fel.
Odamentem hozzá és megöleltem, ő egy pillanatra ledermedt, aztán visszaölelt jó szorosan.
- Köszönöm - suttogtam, aztán bementem a kapun.